Kilóg a lóláb!

Kilóg a lóláb!

 

A várakozásnak megfelelően zajlanak az események a választást megelőző „anyázásban”, a facebook szinte felrobban a pro és kontra véleményektől. Egyesek minden ész érv ellenében védik a védendő múltat, abban a gálya „makulátlan” utasait, ezzel együtt a benne utazó rokonokat is.

 

Arról az apró tényről közben elfeledkezve, hogy az előző érának folyamatosan – egy ciklusra ugyan megzavarva az eltervezett menetrendet - 16 esztendő állt rendelkezésre, hogy azt a rengeteg „csodát” előteremtse.

 

 

Remélem, hogy november 22-én megkezdődik egy másik 16 év, és annak végén javaslom az akadémikus vitát lefolytatni, hogy ki, mit végzett és mit rombolt.

 

 

Remélem ez idő alatt:

 

  • újraépül és sok embernek munkát ad a „Sárközi Ház”, amely ma szinte háborús állapotot mutat,

  • felújításra kerülnek a nagyon rossz állapotban lévő utak, járdák, nem lesz már 15 cm-rel magasabb az útpadka mint az út,

  • ismét régi, szép állapotba kerül az Emeltszintű Idősek Otthona, amelyből széthordták a vadonatúj, rozsdamentes felszereltségű konyhát, ahol felújítás helyett lebontották a lakórészek előtti fa teraszt,

  • megtelik élettel a piactér és a benne mementóként éktelenkedő, üres PAVILON,

  • méltó épülete lesz a falunak a volt Főjegyzői lakás és a Polgármesteri Hivatal azáltal, hogy nemcsak foltokban kerül felújítgatásokra, hanem teljes szépségükben méltó épületei lesznek – mint voltak is – Decsnek,

  • felújításra kerül a Kossuth Lajos utca burkolata, amelyen a főút építésekor átvezették a gépjárműforgalmat, ezáltal tönkre téve azt, de kijavítva nem,

  • a település árkai végre betöltik majd funkciójukat, nevezetesen elvezetik a csapadékvizet,

  • az óvoda és iskola előtt végre lesz a gyermekeinket, unokáinkat megvédő gyalogos átkelőhely,

  • a temető fejlesztésével megnyílnak az alternatív temetkezési lehetőségek,

  • az itt működő vállalkozások együttműködő partnerre találnak a falu vezetésében, együttműködve, egymást támogatva segítik munkahelyteremtő szándékaikat,

  • jut erő és akarat a különböző népcsoportok együttműködésére, új társadalmi megegyezésre Decsen,

  • nem lesz több silány minőségben elvégzett munka, minden fillér a decsi embereket fogja szolgálni,

  • megszépülhet a Református Templom és épületegyüttese, amely évek során kimaradt a templomfelújításokból,

  • a műemlék és helyi védett épületek tulajdonosai segítséget kapnak az egyedi épületeik felújítására, tatarozására,

  • visszatérnek a turisták, megcsodálni a népi és építészeti emlékeket, a népművészet remekeit, gazdagítva mint oly sok századon át a decsi embereket.

  • tartalmat kap a 2008. évben elfogadott Településrendezés Terv, amelyben megfogalmazottakból semmi sem történt, meglesz Kisperjés belterületbe-vonása, kialakításra kerülnek az új építési telkek, ami alapja a település további fejlődésének, 

  • és még sok más is rendbe kerül.

 

 

Azért mélyen elgondolkodtató:

 

Mivé lett a békés, szorgalmas, közösségben gondolkodó és cselekvő Decsből? Akik saját munkájukkal, saját hozzájárulásukkal alkottak maradandót, szinte az egész falu részvételével iskolát, tornacsarnokot, óvodát, faluházat építettek, saját maguk tartották ébren a gyönyörű népművészetet, vitték világhírre a Sárközi hímzést és szőttest, a Sárközi Lakodalom rendezvényét, szorgalmas munkájukkal, faluszeretetükkel tették közel és távol híressé Decset. Jólétet és megbecsülést hoztak a falunak és lakóinak.

 

Mivé lett barátaim?

 

Ezek mind visszaszorultak, tönkre mentek, és olyan helyzetbe került a falu, hogy békétlenség járja be minden utcáját és házát.

 

 

Szembe állítva:

 

  • reformátust a katolikussal,

  • cigányt a nem cigánnyal,

  • cigányt a cigánnyal,

  • testvért a testvérrel,

  • barátot a baráttal,

  • fiatalt az öreggel,

  • szomszédot a szomszéddal.

 

A MÓDSZER JÓL ISMERT! OSZD MEG ÉS URALKODJ !

 

Látható, kitapintható a változás igénye és itt az ideje is!

A decsi nép már nem akar úgy élni, mint ezelőtt.

Érti és látja merre vezet az út az újbóli felemelkedéshez, a valódi értékek újrateremtéséhez.

Hiába minden ármány, csalfaság, trükkök sokasága,

a lóláb kilóg!

 

Ahhoz, hogy változtassunk

 

EL KELL MENNI SZAVAZNI, ÉS OTT

A MEGÚJULÁSRA, A VÁLTOZÁSRA KELL ADNI VOKSUNKAT.

 

EZT MA DECSEN   

A N T A L ZSOLT és CSAPATA JELENTI !

 

HA NEM ÍGY TESZÜNK VISSZATÉR A MULT, VISSZATÉR A SZÜRKESÉG!

 

NEM LESZ MOSTANÁBAN LEHETŐSÉGÜNK ARRA, HOGY  MAGUNK DÖNTHESSÜNK SORSUNKRÓL, FALUNKRÓL, JÖVŐNKRŐL!

 

dp