Antal Zsolt polgármester írása a Facebookon

A képviselőknek kiküldött tájékoztató levelem - csak a hangsúlyosabb tevékenységeket tartalmazza, így is hosszúra sikerült - érdemes elolvasni. Hasznos információkat tartalmaz a mindennapi működésbe történő betekintés vonatkozásában. Mindent azért nem. Például nem tér ki arra a makacsságra mely alapján nem került sor mindeddig alpolgármester megválasztására. Ennek viszont komoly következményei vannak. Decs Önkormányzatát eddig több, mint 500 ezer forint büntetéssel sújtották. Sokkal értelmesebb célokra is belehetett volna fektetni ezt az összeget. Amúgy az alpolgármester személyére a polgármester tesz javaslatot, ez kizárólagos joga. Miután ez egy bizalmi állás, csak olyan személyre tettem eddig javaslatot, s teszek a jövőben is aki mellett nem kell örökké a "hátam mögé nézni". Szerintem ez így természetes, más önkormányzatoknál is így működik. Jöjjön a levél:

Tisztelt Képviselő Úr/Asszony!

Az elmúlt időszakban végzett polgármesteri tevékenységemről, valamint az önkormányzat működésével kapcsolatos fontosabb eseményekről az alábbiak szerint tájékoztatom:

1. Decs Nagyközség Önkormányzata az „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása” című pályázaton sikeresen szerepelt, melynek során egy kispályás labdarúgó/kézilabda műfűvel ellátott sportlétesítménnyel gazdagodik településünk. Az elnyert támogatás összege 18.442.609,- Ft. Szeretném jelezni, hogy a kb. 3300 önkormányzatból Tolna megyében 3 település részesült támogatásban, köztük Decs.

2. Az előző rendkívüli képviselő-testületi ülésen (ami egyébként Baloghné Medgyesi Zsuzsanna és Nagy László képviselők kezdeményezésére került összehívásra, majd elmaradt) Nagy László képviselő úr napirend előtti felszólalásában, még inkább felolvasásában az alábbiakat adta elő: 
A képviselő úr kifogásolta, az önkormányzat kézbesítői feladatokkal megbízott munkavállalója felkészültségét, amely az iratkezelési szabályzat ismeretére vonatkozott. Előadta továbbá, hogy a Nemzeti Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség 2015. július 27-én postára adott tájékoztató levelét tévesen kézbesítette a volt polgármester úr részére. A levélküldeménye a következők szerepeltek: 
„Biczó Ernő részére
Decs Nagyközség Önkormányzata 
Decs
Fő utca 23. 
7144.”
A képviselő úr továbbá nagyon helyesen jegyezte meg, hogy a levél Decs Nagyközség Önkormányzatának szól és nem Biczó Ernő volt polgármesternek, ugyanis a megadott címként nem a Deák F. u. 25/A. szám szerepel. Mindezek alapján a képviselő úr augusztus 10-ig kérte az önkormányzat intézkedését.
Fentiek alapján az alábbiakról tájékoztatom a tisztelt képviselőket:
A hivatal kézbesítője augusztus 4-én az üggyel kapcsolatban tájékoztatta a jegyzőt, illetőleg engem, hogy a postáról felvett küldeményeket a polgármesteri hivatalba nem juttatta el, azokat egyből a volt polgármester postaládájába kézbesítette. Hibáját elismerte. Ezt követően felhívtuk a kézbesítő figyelmét az iratkezelési szabályzat betartására, a postai küldemények fogadásának megfelelő kezelésére. 
Az üggyel kapcsolatban a kézbesítőn kívül Biczó Ernő volt polgármester is hibázott. 16 éves közigazgatási tapasztalata mellett a volt polgármester úrnak tudnia kellett, vagy tudnia kellett volna arról, hogy a fent említett, részére kézbesített leveleket, miután Decs Nagyközség Önkormányzata nevére és címére szóltak, felbontás nélkül továbbítani kellet volna a polgármesteri hivatalnak, vagy a postának. Biczó úr azonban ezen leveleket felbontotta, annak tartalmát, a benne szereplő közlést megismerte és nem a polgármesteri hivatalnak, hanem Nagy László képviselőnek juttatta el. 
A fentiek alapján – véleményem szerint - Biczó Ernő úr súlyos hibát követett el, sőt ha rosszindulatú lennék, a magatartásával a Btk. 224. § (1) bekezdés a) pontja szerinti „levéltitok megsértése” törvényi tényállását is megsértette:
„Aki
a) másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét megsemmisíti, a tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi, vagy ilyen célból illetéktelen személynek átadja… ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.”
A levéltitkok megsértése magánvádas bűncselekmény, 30 nap áll rendelkezésre a büntető eljárás megindítására. Nem feltételezem, hogy a Tisztelt Képviselő-testület felszólít az eljárás megindítására. Azonban az ügy tanulságai között nem tudok eltekinteni attól, ahogy ez az eset – felhasználva egy beosztott dolgozó tévedését, hibáját - hogyan fordult át a polgármester felelősségének látványos és teátrális felvetésére, a több százmilliós ügyek hanyag kezelésének feltételezésére! Erről a jobb érzésű embereknek a régi vicc jut az eszébe: 
„Jereváni rádió bemondja, hogy Moszkvában piros Mercédeszeket osztogatnak. 
A hír igaz, de nem Moszkvában, hanem Szentpéterváron és nem piros Mercédeszeket, hanem fekete Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.”
Kb. ennyire vehető komolyan Nagy László képviselő úr felolvasás útján történt előadása.
Egyébként a 2 levelet e-mail-en is megkaptuk, s azóta azokat meg is válaszoltuk.

3. Tájékoztatom Tisztelt képviselőt, hogy a Szoceg Nonprofit Kft. (emelt szintű idősek otthona üzemeltetője, szociális alapellátás biztosítója, Idősek Klubja működtetője) bérleti szerződésben foglalt bérleti díj fizetési kötelezettségének 5 hónapja nem tesz eleget. A bérleti díj összege 350.000,- Ft/hó, vagyis a felhalmozott tartozása 1.750.000,- Ft. 2015. július 6. napján a Szoceg Nonprofit Kft-t felszólítottuk tartozásának rendezése érdekében, azonban a bérleti díj összegét azóta sem fizette meg. Tájékoztatom, hogy a bérlő fő kötelezettsége a bérleti díj fizetése. Amennyiben e fő kötelezettségének nem tesz eleget, a bérbeadó jogosult a bérleti szerződés rendkívüli felmondására. A bérleti díj nem fizetése ugyanis súlyos jogsértésnek, szerződés szegésnek minősül.
Természetesen az önkormányzatot megillető 1.750.000,- Ft beszedése iránt intézkedtem, fizetési meghagyást bocsáttattam ki.

4. A Magyar Államkincstár Tolna Megyei Igazgatósága ismét büntetéssel sújtotta önkormányzatunkat adatszolgáltatási kötelezettség nem teljesítése miatt. Ahogy azt már többször jeleztem a polgármesteri hivatal egyes volt munkatársai munkaköri leírásba foglalt hivatali kötelezettségüket nem teljesítették. 2015. évben egyetlen számla könyvelésére sem került sor az önkormányzat, a polgármesteri hivatal, a Decs Tesz-Vesz Óvoda és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat tekintetében egyaránt. Sőt a 2014. évi decemberi bérek könyvelési feladatai sem teljesültek. A hivatal azóta folyamatosan dolgozza fel a könyvelési tételeket és néhány héten belül az elmaradt munkák pótlása megtörténik. 
Összefoglalva: a hivatal egyes volt munkatársai 2015. március 31. napjáig, - amíg a legutolsó elmenő pénzügyes állományban volt - pénzben kifejezhető kárt okoztak az önkormányzatnak. A pénzügyi számviteli feladatok nem teljesítése, mint elkövetési magatartás, illetőleg a Magyar Államkincstár által ennek alapján kiszabott büntetések, mint eredmény között okozati összefüggés van, amely kártérítés jogalapja lehet. A Magyar Államkincstár felé természetesen méltányos elbírálást kértünk, viszont amennyiben ennek elbírálása kedvezőtlen lesz, felmerül a bírói úton való kártérítésünk igénye.

5. Báta község polgármestere összehívta a Dél-Tolnai települések polgármestereit, melynek során a várhatóan ősztől kiírásra kerülő pályázatokról, illetve az azokon való részvételről egyeztettünk.

6. 2015. július 16-án a Babits Mihály Kulturális Központban került sor az EURO-VELO 6 nevezetű tanulmány utolsó és egyben záró átbeszélésére. Ennek alapján Szekszárd és Decs között kétirányú kerékpár út megvalósítására kerül sor 2 éven belül.

7. Mikóczi Zoltán képviselő úrral közösen felkerestük a Tolna Megyei Közgyűlés elnökét, illetve elnökhelyettesét, az un. TOP(Területi Operatív Program) beindulása tekintetében. E program keretében – melynek során az első kiírások október- november környékén várhatóak – kívánja önkormányzatunk felújítani az un. Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezet volt épületeit, valamint kívánja beindítani a szövőgépek beszerzése mellett a sárközi szőttesek gyártását. Az egyeztetés hasznos volt, szeptember elején a tárgyalások folytatódnak. Mindez azért szükséges, hogy a pályázati kiírás pillanatában kidolgozott tanulmánnyal, kész tervekkel tudjunk neki vágni a várhatóan több százmilliós beruházásnak.

8. A napelemes beruházáshoz kapcsolódóan a Faluház és polgármesteri hivatal épületére összesen 96 db napelem került fel, a vállalt önrész, közel 4 millió forint átutalását teljesítettük.

9. Az orvosi rendelő felújítása zökkenőmentesen folyik, az egészségügyi alapellátás infrastrukturális színvonalának emelése mellett a beruházás további hozadéka, hogy kb. 6-8000 bontott tetőcserép kerül az önkormányzat birtokába. A képviselő-testület fog dönteni a felhasználásáról figyelembe véve azt, hogy Kossuth L. utca Idősek Klubja tetőszerkezete illetve tető fedése javításra szorul.

10. Az előző képviselő-testület által vállalt kötelezettségből adódóan a közalapítványtól a 19,7 millió forint továbbra sem érkezett meg, illetve a Tolnai Hármas Összefogás Nonprofit Kft-nek kölcsönadott 1 millió forint továbbra sem áll rendelkezésünkre.
Mindezt kiegészítve a 3. pontban részletezett 1.750.000,- Ft tartozással Decs Nagyközség Önkormányzata 2015. évi első 8 hónapjának gazdálkodását úgy kellett megoldani, hogy 22,5 millió forintot kénytelenek voltunk nélkülözni. Ennek ellenére nem tartozunk azon 2800 önkormányzat közé, akik forráshiányra – működési zavarra hivatkozva támogatásért folyamodtak a Belügyminisztériumhoz.

11. Decs Nagyközség Önkormányzata fejlesztési koncepciójában évente kb. 700 méteres útszakasz aszfaltozása került elfogadásra. Ennek alapján több vállalkozóval is felvettem a kapcsolatot és három utcát (Ete, Táncsics, Alkotmány) aszfaltozás végett felmérettem. Az árajánlatok augusztus végén várhatóak.

 

Decs, 2015. augusztus 10.
Tisztelettel:
A n t a l Zsolt 
polgármester