TOLNAI NÉPÚJSÁG DECSRŐL

 

Széthúzás, puskaporos hangulat, a hivatal gerince távozik

2015. február 27. 15:30 , Legutóbb frissítve: 2015. február 27. 15:40 Budavári Kata

Enyhén szólva is döcög az együttműködés a decsi képviselő-testületben. Úgy tűnik, van akinek az a jó, ha állandó kampányhangulatban tartja a falut.

Odáig fajultak a dolgok Decsen, hogy állítólag van, aki életveszélyes fenyegetést is kapott már. A település politikai életében résztvevők, illetve a közélet iránt érdeklődők két táborra szakadtak. Vannak, akik Antal Zsoltot, a község októberben megválasztott polgármesterét támogatják, és vannak, akik azokat az önkormányzati képviselőket, akik az előző ciklusban is képviselők voltak. Ők egyébként négyen vannak, és Antal Zsolt szerint így minősített többséget jelentenek a testületben, és ezért tehetik meg, hogy a településre vonatkozó elképzeléseit megvétózzák. Érdekes viszont, teszi hozzá, hogy az öt évre szóló gazdasági tervét elfogadták a legutóbbi testületi ülésen.

Ezzel egy időben olyan 2015-ös költségvetése van Decsnek, melyben a polgármester mozgásterét teljesen bekorlátozzák. Nincs már az az alkalmankénti 250 ezres keret, mely a korábbi településvezetőnek rendelkezésére állt – mondja Antal Zsolt. Arra a kérdésre, hogy ez a keret mire szolgálna, a polgármester elmondta, hogy ebből fedeznék például a tankolást, az elromlott eszközök javításának költségét, azaz a napi működést. Emellett a község vezetőjének szinte minden percével el kell számolnia a testület előtt, naponta feljegyzést kell készítenie az általa végzettekről.

 Közben a hivatalból közös megegyezéssel távozott néhány munkatárs, a jövő hónap közepén a jegyző és az aljegyző áll fel székéből. Antal Zsolt hangsúlyozta: ő nem rúgott ki senkit, sőt, marasztalta a távozókat. Végül közös megegyezéssel mennek, akik így döntöttek. A hivatali életben ez egyébként legfeljebb átmeneti zavart okozhat, állítja a polgármester. Nagy László és Baloghné Medgyesi Zsuzsanna képviselők szerint viszont a csapat gerince – pénzügyes, jegyző, aljegyző – távozott, illetve távozik, és átmeneti zavarnál jóval nagyobb a baj. Nagy László egyebek mellett nehezményezi, hogy a település már a 2015-ös tűzifa keretet is elköltötte, és hogy a polgármester az indulás óta makacsul ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy Mikóczi Zoltán legyen az alpolgármester. Baloghné Medgyesi Zsuzsanna úgy fogalmazott: a felező vonalig mind a két félnek meg kellene tennie a lépéseket ahhoz, hogy együttműködve dolgozhassanak. Mint mondta, rosszul esik neki, hogy rajtuk kérik számon a békétlenséget, és hogy az előző ciklus község vezetőin túl a hivatali dolgozókat is besározták. Arról is beszélt, az időközi választás nem az ő szándékuk, viszont úgy tűnik, van akinek az a jó, ha állandó kampányhangulatban tartja a falut.

A helyiek többsége békét szeretne

Az egyik decsi bolt előtt kérdezősködtünk. Egy idős asszony azt mondta, nagyon csúfos ez a helyzet, ráadásul a testületben mindenkit ismer, és mindenkit szeret. Egy másik nő arról beszélt: nem érdekli ez az egész, de nagy baj, hogy a közélet szereplői egymással, és nem a faluval, annak lakóival foglalkoznak. Ugyanezt mondta egy férfi is, és hozzátette, hogy a segélyek elosztása most sem igazságos és az előző ciklusban sem volt az. Volt olyan vélemény is, mely szerint itt minden a pénzről szól, és ocsmányság, hogy kiskorúsítani akarják a jelenlegi polgármestert. Megint más elmondta, az előző polgármester győzelmében bízott októberben.

Nem szorgalmazzák az új választást

Az egyik felszólaló kitért arra is, hogy a falu nem többséget választott október 12-én, hanem képviselőket. Az októberi választás óta alapvető probléma a képviselők között fennálló feszültség. Azóta gyakorta emlegetnek 4:3-as arányszámot Decsen, utalva az „erőviszonyokra” a testületben. Nagyjából ezzel egy időben téma egy április 12-e utáni új választás is. Ezt nem szorgalmazza sem a polgármester, sem az általunk megkérdezett képviselők. Ugyanakkor azt mindannyian elismerték, nehéz a jelenlegi hangulatban dolgozni. Munkára pedig nagyon is szükség van, és ezt várják tőlük a község lakói is. Ennek a decsiek már a tavaly év végi közmeghallgatáson hangot adtak.