A MUMUS!

A mumus sokak szerint nem létezik, a gyermekek riogatására, fegyelmezésére kitalált lény. A neve hallatán mosolyogva legyintünk, hogy ez csak egy gyermeteg fantázia szüleménye. Valóban így is van. Gyermetegnek ugyan nem gyermeteg, de valóban fantázia szülte lény. És amit szül valaki fantáziája, az van. Milyen hát ez a fantázia szülte lény? Első ránézésre nem is látszik, mert csak árnyék, méghozzá igen aprócska, alig észrevehető, mondhatnánk, hogy nincs is. De a mumus van, és élni, fejlődni akar, ezért táplálkoznia kell. Mit eszik a mumus? Félelmet. Nem akármilyen félelmet, hanem a közösségből kiszakadt, elbizonytalanodott emberek félelmeiből táplálkozik. Azokból az emberi félelmekből, amelyek a másik ember iránti bizalmatlanságból, önzésből, a másokért történő felelősség vállalás hiányából születnek, és igen ízletesek. Így aztán egy széttöredezett közösségből táplálkozva a mumus, pillanatok alatt, egy jelentéktelen árnyékocskából, hatalmas sötétséggé zabálja magát, tönkre téve azoknak az emberi közösségeknek a jövőjét, ahol felbukkan. Ezen tulajdonságának köszönhetően, vagyis a fent leírtak alapján, kiváló pszichológiai fegyverként is alkalmazható lény, mint azt az alábbiakban kifejtem.

Hogy miért írtam le ezeket? 

Mert pár nappal ezelőtt, a szemem sarkában, megvillant egy aprócska árny, villám gyorsan tűnt el, mint ha ott sem lett volna. Beszélgetés közben történt, amikor megkérdeztem az ismerősöm: - Mit gondolsz a novemberi önkormányzati választások esélyeivel kapcsolatban? – A válasz megijesztett, mert azt mondta, hogy van esélye a volt polgármesternek, és a négy testületi tagnak, akik eddig csak a falu lakosai ellen dolgoztak. Újra villant az árnyék, de most, mint ha már lassabban. Kivehető volt számomra az alakja. Ez egy mumus, állapítottam meg. Önelégült mosoly volt látható az árnyalak arcán. -  Meg vagy. – Mondta, - te félsz, és én ezt akarom, mert éhes vagyok. És a mumus zabálni akart, ezért, csak úgy suhangatott egyik embertől a másikig, félelmet keltve, hogy az előző választáson az élhetőbb jövőre letett voks most veszni fog, vagy legalábbis úgy látszik. Megnyugodtam, mikor felismertem a mumust. Hogy megszabaduljak a félelmemtől, tervet eszeltem ki, mielőtt még a mumus rátelepszik az egész falura. A terv az volt, hogy torkon ragadom, és kifaggatom. Kinek a fantázia szüleménye? Hogyan szabadulhatok meg tőle? A következő alkalommal mikor megláttam, már nagyobbra nőt. Nem haboztam hát, hanem torkon ragadtam, szorítottam és nem engedtem elillanni. A bátorság, amit tapasztalt, meghökkentette, szemmel láthatóan kisebb lett. Kérdőre vontam: - Miből táplálkozol? – A válasz meglepő volt. – A kétkedés szülte félelemből, az emberek önbizalom vesztése által kialakuló félelmekből. Ezt hogy érted? -  Kérdeztem. - Vegyük példának ezt az esetet, ami itt a faluban történik. – volt kész a válasszal. – Az elmúlt választás során az emberek egy élhetőbb jövőre szavaztak. Igaz?  Igaz, - válaszoltam. Nos – folytatta – elég legyen neked annyi, hogy a letűnt, és az újra választott testület, nem akarja átengedni a teret egy élhetőbb jövőnek, mert ők nem szolgálni akarják a falu népét, hanem uralkodni akarnak a falu felett. Jelen pillanatban az esélyük ennek megvalósítására egyenlő a nullával. 

És itt jövök képbe én. 

Okos emberek, hogy ki hívtak engem a pokolból, és megbíztak avval, hogy megakadályozzam az egységes fellépést azzal, hogy félelmet, és bizonytalanságot ültetek az emberek szívébe, és ez által, elvesztik józan ítélőképességüket. Ja, kérem a félelem nagyúr. – Röhögött a képembe. – Ha félelem van, és bizonytalanság, már nem fog számítani olyan nagy érv sem, hogy az önkormányzat, a polgármester, és csupán két képviselő, valamint a most ott dolgozók segítségével, pályázatokat nyer nagy összegben. Hogy minden akadály ellenére működőképes az önkormányzat. Hogy az önkormányzat pénzügyi helyzete oly mértékben javult, hogy még út felújításra is telik. És az, hogy még mi, minden valósulhatott volna meg, ha minden testületi tag a közjót szolgálja, és nem uralkodni akar. Nem – nem, mindez az új választáson nem fog számítani, mert én suttogni fogom mindenki fülébe azt a hírt, hogy van esélye a régi rendnek visszaállni a helyére. És mivel a suttogásnak nagyobb ereje van, mint az őszinte hangos beszédnek, minden jó szándékú lakos félni fog, és ahelyett, hogy gondolatban megfognák egymás kezét, és bátran kinyilvánítanák újra, hogy mi igenis kiállunk az első döntésünk mellett, inkább latolgatnak, találgatnak, és téves következtetéseket vonnak le. Ezért el is bukik az egész. Az nem fog eszükbe jutni, hogy az élhető jövő eléréséhez olyan erények szükségesek, mint a bátorság, a bizalom, az álhatosság, a hűség. Igen a hűség. Önmagunkhoz, és ahhoz, akinek a bizalmamat odaadtuk. Elhallgatott, nézet rám és csak vigyorgott. Hirtelen kisiklott a kezeim közül, és tovasuhant, de még visszakiáltott. – Érted már?

Igen, értettem, és nem bántam már, hogy megszökött. Megkönnyebbültem, mert átláttam rajta. Ő a mumus, egy pszichikai hadviselés, aminek nem szabad bedőlni, de azért arra jó, hogy akik az élhetőbb falura adták le a voksukat, összébb sáncoljanak, fogják meg egymás kezét, maradjanak hűségesek a döntésük, és a polgármester mellett. Bízzunk egymásban, és tegyünk meg mindent azért, hogy ez a választás ne új eredményt hozzon, hanem az előzőt erősíti meg, egy szolgálat kész testülettel kiegészülve. Elmúlt a félelmem, mert visszatekintve a múltba, láttam mind azt az önfeláldozó segítő tenni akarást, amit a lakosság tanusitott. Ha akkor így volt, most is így lesz.

Sikerülni fog!!!

Serbán Péter